Dánia. Egyesek szerint a világ második leggazdagabb országa (http://zipp.hu/gazdasag/2012/10/31/a_vilag_leggazdagabb_orszagai). Itt fogok tölteni minimum 5 hónapot, akit érdekel, hogy mi van velem, az itt olvashat róla néhanapján.
A repülés simán ment, a buszon egy székely gyerekkel utaztam együtt, aki kint csinálja az egyetemet. Óriási kerülővel lehet csak a sulihoz érni, és persze másfél órát várakoztam a vonatra Esbjergben. Várakozás közben az állomáson kicsit hülyének néztek, mert Amerikai Pite 8-at néztem és vihogtam rajta. Az utazás a repülőtérről a suliig pontosan annyiba került, mint a repülőjegyem :-)
Négy bohóc várt rám a Ringköbing-i állomáson, akik mint kiderült a tanárok és azért öltöztek be, mert félévnyitó parti van a suliban. Felosztották az évtizedeket, így valaki '30-as, valaki '80-as évekbeli ruhákban flangált.
Vagy 30 ember bemutatkozott, de senkinek sem sikerült megjegyeznem a nevét.
Van egy grönlandi eszkimó néni a suliban, ne kérdezzétek, hogy miért kell festeni tanulni, hogy a fókát le tudja lőni...
Még jó, hogy hétvégére érkeztem, mert így volt időm egy kicsit szokni a légkört. Két nap alatt is történtek dolgok. Például volt valami tábortüzezés, meg éneklés, de senki nem ismert semmiféle dalt, úgyhogy megtanítottam nekik a "Nem fogsz te pillangó szállni" c. remekbeszabott gyerekdalt, amit aztán vígan skandáltunk egy darabig.
Olyan kaják vannak, hogy ha rendesen reggelizel, akkor estig se vagy éhes. A tegnapi vacsoránál kipakoltak 10 féle (nem viccelek) pizzát és annyit ettél, amennyit akartál. Álom. Az viszont nem olyan vicces, hogy egyedül vagyok. Nem mondom, hogy nem megy az angol, csak kicsit szar mindig így beszélni. Na majd remélem megszokom.
Utolsó kommentek