Restless Madness

A legutóbbi, normális, írott bejegyzés már majdnem két hete volt. De az is a dánok lelki világáról szólt. Névnapom alkalmából emiatt egy kicsit bőlére eresztve mesélek az elmúlt hetek eseményeiről.

Ott hagytam abba, hogy projekthét. De előtte még meg kell említenem, hogy meglátogattunk egy biodinamika farmot. Mint az első bejegyzéseim egyikéből kiderül, nem tudtam mi az a biodinamika. Na most már tudom és le is fogom írni, de nem most. Most a lényeg az, hogy voltunk ennél a farmer pasasnál, akinek van egy csomó tehene, meg malacai és nagyon jól él a családjával együtt.

Na de projekthét. És szarból várépítés. Mert bizony ez történt. A tánccsoportba rajtam kívül kettő darab ember jelentkezett (fiú+lány). Gyakorlatilag ránk volt bízva, hogy mit akarunk csinálni. Azt találtuk ki 3 óra gondolkodás után, hogy egy modern táncot fogunk csinálni. Az első része Kirkegaard életét végig kísérő érzelmeket hivatott kifejezni, míg a másik rész inkább színházszerűen mutatta be a filozófus és szerelmének (Regine) eljegyzési történetét. Nem ragozom: különleges élményben volt része, aki végül a szabad ég alatt, a "where the hell is matt 2008" c. videó zenéjére látott minket frakkban táncolni. Az előadás után - komolyan nem értem - csomóan odajöttek gratulálni. De nem viccből, hanem tényleg tetszett nekik! A végén már én is elhittem, hogy valami jót hoztunk létre. Van felvétel róla, zsarolni lehet vele :) 

A projekthét keretében voltunk egy kiránduláson is, meglátogattuk a dán "betyárok" szálláshelyét a dán "vadonban". Ez azt jelentette, hogy a mocsaras (egyébként sorokba ültetett) erdőben egy famólon sétáltunk egy nádtetős, teljesen felújított házikóhoz. Majdnem megsajnáltam szegény "betyárokat". A bakonyi barlangokban egy percig nem élték volna túl. Ezután átsétáltunk a vízimalomhoz is, ahol márt várt minket a busz, a forró tea és a sütemény. Ezután egy kis templomba látogattunk el, ami körül a temető teli volt Kirkegaardokkal, többek között a nagy gondolkodó - korai életét megkeserítő - édesapja is ezen a helyen nyugszik. A dániai templomok különlegessége, hogy az egyik csillár helyett egy nagy hajómakett lóg a mennyezetről. Ez gondolom arra szolgált, hogy - hajós nép lévén - a dánok könnyebben elképzelhessék, és imáikba foglalhassák matrózrokonaik életterét.

A projekthét előadásai közül kiemelkedő volt még a lakoma, amit ebben, a kertben található, a kép bal oldalán meghúzódó kör alakú házban rendeztek meg:

Ezen kívül volt egy fantasztikus előadás, amely szintén a Kirkegaard lelkében játszódó és írásaira nyilván hatással levő érzelmeket kívánták demonstrálni. Ez egyfajta sötét színház volt, az épület egy nagyobb részében. Kis csoportokban engedtek be minket, és folytonos mozgásban tartottak minket, fekete vászonfalakkal irányítva a 10-12 fős közönséget. Bent felvillanó piros fények, tükrök, sejtelmes zene és fehér maszkban, fekete ruhában lévő emberek lassan, suttogva ismételgetett mondatai vártak bennünket. A jobb sorsra érdemes filozófus szenvedéseit, vívódásait, gyakori lelkiismereti kríziseit és folytonos bizonytalanságát rendkívüli módon át tudták adni, mindenki teljesen euforikus állapotban jött ki a végén. És ebben most egy csipetnyi irónia sincs.

A projekthét után hosszú hétvége következett, hétfőn sem voltak órák, ami miatt elég sokan hazamentek a családjukhoz.  Az ebédlőben összetoltuk az asztalokat, nagyon családias volt a hangulat. Vasárnap végre rászántam magam, hogy eltekerek a tengerhez, ugyanis csak a fjord van 2 km-re, ami sajna csak olyan keskeny, hogy látni a túlpartot. Meg nem is homokos a partja, hanem nádas. Ami azonban nagy előnye, hogy ilyenkor, tél végén a felolvadt jeget a szél összehordja és ilyen mini-hegységeket formál belőle:

Felkerekedtem tehát, dehát azt hittem szétfagyok... Csak Olbrin Joachim csodálatos utazása segített (amit Rátóti Zoltán előadásában hallgattam útközben), hogy kicsit eltereljem arról a figyelmemet, hogy egyrészt szembe fúj a szél, másrészt nem érzem a lábam. Ügyes ez a Hamvas Béla, mert részben sikerült neki. A tengerpart egyébként gyönyörű volt, telis-tele gyerekeikkel, vagy jobb híján kutyáikkal sétálgató Homo sapiens sapiensekkel. Itt már lehetett nagy homokdombokat is látni, amelyeket gyermeki lelkesedéssel másztam meg újra és újra, hegy-hiányomat enyhítendő. 

Azt ezt követő héten szellemi sérültek laktak az iskolában vendégként. Nagyon mókásak voltak, feldobták a hangulatot, sokat nevettek, szerda reggel pedig egy előadást mutattak be a tanároknak és a diákseregnek. Csütörtökön a pedofíliáról beszélgettünk, de semmi említésre méltót nem tudtam meg. Kérdeztem az előadókat, hogy tudnak-e valamilyen kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között (a "mindentudó" wikipédia ugyanis azt állítja, hogy a melegeknél gyakoribb a jelenség), de erről sajnos nem volt információjuk.

A február 16-ai buli egy elég különös, az istenkáromlás határait nyaldosó eseménybe torkollott. Nem nagyon tudtam mi folyik körülöttem, mindenki mást mondott, de amikor ott voltam, akkor kiderült... A dán tanár (Søs) kislánya (13 éves) keresztanya lett. Méghozzá egy kecskegida keresztanyja, aki kb. 1 hete született, és a keresztségben a Messiás nevet kapta. A szertartás énekléssel kezdődött, amit az enyhén illuminált állapotban lévő, fehér lepelbe öltözött, gyertyát szorongató embersereg csak nagyon hamisan tudott abszolválni (videó a facebook falamon). Talán jó is, hogy nem értettem a szöveget, mert lehet, hogy akkor a pokolban égnék örök időkig. Így a boldog tudatlanság felhőjébe burkolózhatok. Ezután jött maga a szertartás, az egyik tanuló lány volt a "pap", szegény kecskegida mekegett, mint akit nyúznak, de épségben túlélte az eseményt és utána sokkal vidámabban ugrált vissza anyja lábai közé vacsorázni. Mi pedig elkezdtük enni, inni Jézus "testét és vérét", amelyet két frissen sült cipó, meg egy nagy kondér piros vodkás-puncs hivatott szimbolizálni. Az esemény NEM volt vicces, de komoly sem. Egyszerűen egy nagy baromság volt, de a kenyér finomra sikeredett.

Másnap farsangi bulit tartottunk, ahol a hagyományos dán "hordópüfölés-furkósbottal" nevű szokást elevenítettük fel. Mindenki beöltözött valaminek (én homokos mexikói, sombrero-s cowboy lettem) és mivel hordót nem tudtunk keríteni, két felcicomázott, plafonról lógó kartondobozt kellett ütni zenére egy ággal, amíg szét nem szakadt és ki nem hullt belőle a sok nyalóka. Hogy ne legyen olyan könnyű, mindenki csak bal kézzel csaphatott. Mit mondjak erről?! A nyalóka finom volt, de még annak is papírból volt a nyele, és azt minden valamirevaló nyalókanyaló tudja milyen rossz, ha szétfoszlik mielőtt elfogy az édesség. Utána meg lehet köpködni a fecniket.

Sokszor érzem azt, hogy óvodásoknak hisznek bennünket. Egy-két gyerkőcöt elnézve ezen nem mindig csodálkozom, de az akkor is túlzás, hogy egyik nap például 20 percig körtáncot jártunk és egy gyermekverset kántáltunk. Próbáltam iskolatársaim arcáról leolvasni egy csipetnyi gúnyt, kacajmorzsát, mosolykezdeményt, hogy ez azért mégis csak röhejes, de meglepődve tapasztaltam, hogy ilyet csak elvétve találok, és a legtöbben kifejezetten élvezték a mókát. Ilyenkor egy kicsit megijedek, majd magamba kinevetem őket, végül birka módra én is lelkesen csatlakozom, az addigra már megtanult strófa énekléséhez.

Tegnapelőtt szaunás-pezsgőzést tartottunk, amely kombó - lássuk be - nagy valószínűséggel predestinálja az emberek állapotának illumináltba fordulását. Így is történt. Nagyon berúgott mindenki, vörös fejjel rohangáltak a zuhanyzó és a szauna között az emberek. Egyik-másik lány nem várta meg, míg a pezsgő alkoholtartalma átkerül a vérébe: már rögtön az elején megszabadultak melltartóiktól, így is kifejezve a nemi egyenrangúságot. Több feministát a magyar szaunákba! :D (gyenge mentegetőzésnek tűnik, de meg kell jegyeznem: én nem voltam részeg [aznap])

A péntek este egy másik esemény miatt is beíródott Vestjylland Højskole történetébe. Visszatért az intézménybe István, aki januári látogatása alkalmával lehetőséget kapott, hogy márciustól májusig, az őszi szemeszter után ÚJRA itt lehessen az iskolában. Így 100%-kal növekedett a magyar anyanyelvűek aránya az oskolában. A pár bejegyzéssel előbb említett Rose-sal és egy Melanie nevű, világjáró lányzóval indultunk az iskolabusszal. Órási kerülők, hosszas, méregdrága telefonálgatások, két rendőrautó veszélyes elkerülése és István másfélórás várakozása után sikerült felvennünk őt. Ez azért is volt jelentős esemény, mert több mint 60 nap után végre legördült a torkomon az első varázslatos korty magyar pálinka. Aki nem tapasztalta még hosszasan a hiányát, az nem tudja, hogy milyen szerencsések vagyunk ezzel a gyümölcsből készült csodával. Köszönet érte Istvánnak és a termelőknek!

Tegnap - szombat lévén - megint beindult a mulatozás. A téma a Sziget fesztivál hírével vetekedő dán Roskilde-fesztivál lett. Ez abban nyilvánult meg főleg, hogy sör-bowlingoztunk. A játék lényege, hogy két kétfős csapat leül egymással szembe székekre, körülbelül 8 m-re egymástól. A székek közé egy üres sörösüveg kerül. Ezt az üveget kell a másik csapatnak egy focilabda elgurításával eltalálni. Ha ez sikerül a feldöntött üvegű csapatnak el kell feleznie egy sört (csak 33 cl-es) és azt úgy meginni, hogy nem vehetik el az üveget az ajkukról. A szabályokat azért jó lett volna tudni, MIELŐTT benevezek a játékba. Ugyanis, aki nem tudná, nem vagyok egy sör rajongó. Elkortyolgatok egyet-egyet egy nap alatt, de, hogy gyorsan inni, sokat?! na azt nem. Persze kikaptunk. 2-0-ról, 2-4-re. De még ez a szerencsénk, különben jött volna a többi ellenfél. Így is megkérdeztem, hogy nem ihatnék-e esetleg bort az egyik sör helyett. Mondták, hogy de. De azt is egy húzásra kellett meginni... áhh...(azután megint innom kellett egy sört... Borra sör, meggyötör FOREVÖR!) Dánok és a "kulturált alkoholfogyasztás".

Na legyen ennyi elég mára. Legközelebb írok majd az öko-class-ról és a szakács óráról, valamint a dán-angol-magyar nyelv szövevényes viszonyairól. Köszönöm, annak, aki elolvasta.

A hidegvérű dánok. Nézzük meg, hogy az itt letöltött pontosan 1 hónapom (január 11-én érkeztem) alatt, milyen tapasztalatokat gyűjtöttem iskolatársaimról, valamint milyen szörnyűséges, előítéletes általánosításokat vontam le velük kapcsolatban az egész északi pereputtyra nézve. A legfurcsább az az egészben, hogy ez korántsem olyan könnyű dolog, mint elsőre tűnik. Nem egyszerű reális képet kapni róluk és azt hitelesen továbbadni. Sőt még általánosítani sem egyszerű, bár talán az nem is lenne helyes. Na lássuk a medvét!

Talán a legbosszantóbb, hogy nem viccesek. Annyira nem, hogy mióta a magyarok elmentek, én csak az otthoniakkal való skypeozás közben nevettem igazán. Abba már bele se merek gondolni, hogyan bírják ki nevetés nélkül, a hosszú, sötét hónapokat. Rémesen humortalan banda ez. Persze nevetgélnek azért, de mikor esetleg megkérem, hogy fordítsák le, hogy min, akkor én csak nézek, hogy "ez most vicces volt?" (a végén kiderül, hogy nekem nincs humorom). Nincs poénkodás kaja közben, nincs egy-két bohócalkat, aki mindig szórakoztatja a tömeget. Nincs viccmesélés, parodizálás. Semmi. Ha én próbálkozom, akkor még engem néznek hülyének. A legnagyobb szórakozásuk, hogy hamisan éneklik - szerintem egyébként ezt se szándékosan - a varázslatos énekeskönyv dalait, majd ezen vihorásznak. Mondjuk bevallom ezen én is nevetek. VÉRESEN komolyan vesznek mindent. Órákig hallgatják az idősödő filozófia tanárnőt, amint unalmasnál, unalmasabb dolgokról magyaráz (ekkor kivételesen volt angol fordítás [bár ne lett volna], de aztán kegyesen lemondtunk róla, mert nem akartuk kínozni tovább a tolmácsot). Sok minden érdekel, de Soren Kirkegaard lelkének piciny rezdülései nem tartozik bele a "sok mindenbe". Pedig az asszonyság erről beszélt. Nem is keveset. Utána megkérdeztem a többieket, akik fapofával azt mondták: hmm... egész érdekes volt. Hát pajtás, akkor nem irigylem az életed. Az egyetlen mentsvár a spanyol srác és a francia lány. Nekik nem hiányzik DNS-szinten a humoruk. Ja meg tegnap vacsoránál beszéltem a 4 éve Dániában élő román konyhás lánnyal. Kérdeztem, hogy ennyi idő után mit tud róluk mondani. Két jelzőt mondott: cold and closed. Nyilván ez azért túlzás, nem biztos, hogy sokkal kevesebbet nevetnek, mint mi. Csak a kulturális különbségekre szerettem volna felhívni a figyelmet. Lehet, hogy a hiba bennem, és a nyelvi akadályokban van.

Egy másik dolog, amit nehéz hova rakni, hogy ennyire kettősek. Egyrészt belefulladnak a toleranciába. Mindent lehet. Amit csak akarsz. Elveheted a kutyádat is feleségül. Megválaszthatod a nemedet, pontosabban a nemi identitásodat [gender]. A melegházasság mellett az melegek örökbefogadási hajlamát is előnyösnek tartják. Rendkívül elfogadóak, meg nyitottak minden újra. Ez a szexualitás terén is megmutatkozik. Itt egyáltalán nem ritka, hogy egyes fiúk és lányok 20-22 évesen már mindkét nem ágyában megfordultak... és ezt senki nem tartja rendellenesnek, mert azzal belegázolna a kérdéses személy individuumába. "Ő így érezte", "neki így volt jó", "ő ekkor volt boldog" és hasonló mondatokkal intézik el az ilyen eseményeket. Egy-két dolog, amivel szemben nem toleránsak és ami megbotránkoztatja őket: holokauszt (meg úgy amblokk a nácik és az antiszemitizmus), háborúk, Magyar Gárda, Jobbik. Ez utóbbi kettővel teli vannak az újságok. Ilyen címekkel: "Erősödik a fasizmus Magyarországon", meg: "Zsidók összeírására készülnek a magyar Parlamentben" "Fasiszták masíroznak a Hősök terén". Próbáltam nekik azért "egy picit" árnyalni a képet.

Egyébként itt van a kutya is elásva. Mert a tolerancia kérdésében van mit tanulni tőlük, de figyelni kell, hogy mit. Ez a "mindent lehet" érzés azért egyrészről nagyon felszabadító és megnyugtató is egyben. Nem számít a külső megjelenés, nincsenek meg a szokásos adok-kapok játszmák. Mindenki kifejezheti magát, ahogy éppen neki tetszik, anélkül, hogy dorgálást, gúnyt, kirekesztést vagy megvetést kapna cserébe. El lehet vonulni, de ha épp társaságra vágysz, akkor lehet csatlakozni az épp zajló eseményekhez. Nem vagy "outsider", ha épp az elmúlt héten rossz kedved volt és nem akartál beszélni senkivel. Ugyanúgy fogadnak, ha megint visszatalálsz a bandához. Ezek az előnyei. Csak a hátránya meg pont az, hogy nincs semmiféle közös alap. Nincs ahonnan kiindulhatnánk. Nincs ideológia, vallás, azonos képzettség, érdeklődési kör, családi kapcsolat. Nuku. Így nagyon nehéz közösséget formálni. Olyan ez, mint egy gyönyörű konyha, mindenféle modern, tiszta felszereléssel, de valahogy az alapanyag meg mindenféle ország konyhájából származik. Lehet belőle még finom ételt főzni, csak sokkal nehezebb. Pedig a remek környezet adott.

A másik oldaluk, hogy zárkózottak és valahogy nagyon furcsán állnak a kötődéshez. Ezt nehéz leírni, inkább csak érezni lehet. Van bennük egy ösztönös távolságtartás. Nem csak velem szemben, hanem egymással szemben is. Olyanok mint a (ttk-s hatás, bocsássatok meg érte) nemesgáz atomok, amik csak úgy úszkálnak magukban, és meg megpattannak egymáson, de erősebb kölcsönhatás már nem igazán van köztük. Az egymással való kapcsolatuk is alkalmi. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy nincsenek barátaik. Vannak, csak a kapcsolatok nem olyan intenzívek, mint otthon. Inkább csak olyan jó haver mindenki. De talán ez is csak amiatt van, mert még ők sem ismerik egymást. Itt nem jelent semmit, hogy egy este őszintén beszélgetsz egy lánnyal, aki elmeséli, hogy hogyan kapott idegösszeroppanást a barátja és kezelték egy hónapig a pszichiátrián, mivel megcsalta (megtörtént eset!). Miután ezt elmesélte, másnap már nem is emlékszik rád, köszönni is elfelejt (ez megint sarkítás).  Aztán van néhány párocska is itt. Laikusnak több nap kell, mire rájön, hogy ki-kivel alkot egy párt, mert egyáltalán nincsenek összenőve. Alig látni őket együtt. Ez mondjuk valószínűleg előre megbeszélt, szándékos dolog... bevallom fogalmam sincs. Sose voltam még összezárva szerelmespárokkal ilyen hosszú időre (szerencsére).

Azért is nehéz dolog általánosítani, mert tényleg hihetetlen egyéniség itt mindenki. Van pl. két kolumbiai kiscsaj. Az egyik, Maria beszél spanyolul meg dánul, de angolul nem, mégis szinte mindenkinél jobban megértjük egymást, mondjuk ez annak is köszönhető, hogy valami miatt gyakran mutogatja a középső ujját. Nem annyira bírja a dánokat, szerinte is ridegek (hogy ezt hogyan derítettem ki, azt máig nem tudom), a kézilabdán is spanyoloknak szurkolt. A másik lány tud angolul, de spanyolul nem. Ő alacsony, mondjuk ez nemzettársára is igaz. 

Nina: magas, rövid hajú. Életében nem mondta még senki neki, hogy szereti... a szülei sem. Soha. Emiatt azt mondta ő sem fogja mondani. "Ez egy túl erős szó." Képzelhetitek... nem lennék a férje :( ő a "MINDENTVÉRESENKOMOLYANKELLVENNI" csoport egyik elnökségi tagja.

Nanna: Pici, fogszabályzós, tokás, rövid hajú szőkeség. Rendkívül lelkes, és beszédes. Angolul anyanyelvi szint FELETT beszél, olyan szavakat használ, amihez az Oxford egynyelvű szótár is kevés lenne. Ő a gender-választás és a homokosok egyik legfőbb pártfogója, feminista. Mint mondta ő is néha fiú-, néha lányruhákat vesz fel, ahogy épp a kedve tartja, mert úgy érzi, hogy néha fiú akar lenni (amikor beszélgetésünk itt tartott, akkor hirtelen valami nagyon fontos dolgom támadt, úgyhogy ott kellett őt hagynom)

Jon: az egyik leglelkesebb, legrendesebb gyerek a bandában. Szőke legény, HUMOROS! Lelkes, mindenhol ott van.

Rose: csupa mosoly, szőkeség, letáncol bárkit a parkettről, nyitott, beszédes, de néha teljesen elvarázsolt. Talán rá lehet mondani a kolumbiaiakon kívül hogy közvetlen

Emil: a szobatársam. Nem csak kinézetre hasonlít Ronaldra a Harry Potter filmekből, hanem viselkedésében is néha rokonságot mutat vele. Egy picit gyerekes, és nagyon dánosan beszél angolul, de nyitott, barátságos, érdeklődő. 5 csillagos szobatárs. Annak ellenére is, hogy most összejött az egyik norvég lánnyal, és néha ott alszanak a szobánkban. De valahogy ezt is olyan simán tudjuk kezelni. Semmi feszültség. Nagyon nagylelkű is. Minden megoszt (sört, chipset, barátnőt stb.).

Nagyon sok ember van még, de szerintem itt az idő, hogy ne untassam azokat, akik idáig elértek a bejegyzés olvasásával. A projekthetet pedig még el sem meséltem. Pedig az volt ám az igazi. Kiderült, hogy szarból igenis lehet várat építeni. Csak álcázni kell. Bővebben legközelebb.

Hárman érkeztek a múlt pénteken Magyarországról, kettő közülük az előző félévben szintén itt töltött 3 hónapot. A megérkezés igencsak magyaros volt, bár Aurelie-nek (ejtsd: oreli), a francia sofőrnek is nagy szerepe volt abban, hogy az utazás a reptérre és vissza nem volt zavartalan. Az odaút még hagyján... nem történt semmi komoly, azon kívül, hogy Aurelie 120-szal ment lakott területen belül (is), mondván, hogy mennyire élvezi, hogy itt nincs rendőr, meg radar, mint Franciaországban.
De túléltük. A reptéren begyűjtöttük a fiúkat és irány vissza. Igen ám, de addigra már sötét lett, én hátul ültem, nem néztem, hogy merre megyünk (ha nézem se lett volna jobb), Aurelie is egyre fáradt, úgyhogy kb. 3-szor mentünk rossz irányba és ilyenkor életveszélyes körülmények között kellett megfordulnunk. A gázolaj meg egyre fogyott, mert a drága, csigazabáló (így hívtuk, mert azt, hogy "francia" megérti) sofőrünk mindig 4000-es fordulatszámmal járatta a motort. Voltam olyan hülye, hogy minden fiút s magamat is megkínáltam whiskeyvel a reptéren, emiatt senki nem tudta tőle átvenni a kormányt.
Aztán egyszer csak az út közepén - miközben éppen a helyes utat kerestük - ugrott egyet a kocsi... kifogyott a dízel. Megálltunk. Jaj de jó! Egy ideig ment a cuppogás és töketlenkedés, meg a károgás ("így bízd egy franciára a vezetést, aki ráadásul még nő is"), de aztán megállítottunk egy arra járó autót, bepattantam egy sörösládával, teli üres üvegekkel és irány a benzinkút. A néni aki felvett nem volt egy angoltanár, általában csak bólogatott, vagy rázta a fejét, amikor beszéltem hozzá.
A benzinkút szerencsére önkiszolgáló volt - ami később még visszaütött - és szorgosan kezdtem töltögetni a 3,3 decis sörösüvegeket. Próbáltátok már? Nem jó. Ázott az egész kezem a dízeltől, de végül ötöt sikerült megtölteni.
Amikor visszatértünk István, a bankkártyatulajdonos kérdezi, hogy mit vettem én 18000 forintért?! Mondom, hogy semmit, az egész benzin, amit vettem nem volt több 800 forintnál, hiszen még nem is volt két liter. Na gyorsan töltés, majd vissza a benzinkúthoz, kezdődik a reklamálás, hogy ugyan kérem, mi ez?! Meglepően kedves volt az eladó néni, pedig elég rémisztően néztünk mi ott négyen, feldühödve. Sikerült megtudnunk, hogy ez valamiféle "biztonsági" összeg, amit levonnak, majd később visszaadnak...(tényleg István, visszautalták már?) elég furcsa, de nem volt mit tenni. Ezután még egyszer eltévedtünk, meg forgolódtunk, Aurelie-re meg többször rá kellett szólni, hogy lassabban menjen.
Így sikerült megtenni a nem egészen 80 kilóméteres utat kb. 2 és fél óra alatt. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Jól esett végre egy kicsit magyarul beszélni (ne csak írni, meg olvasni), bár mi voltunk olyan kedvesek, hogy ha egy dán is ott volt, akkor már angolra váltottunk, még akkor is, ha éppen semmi köze nem volt a témához. Eltanulhatták volna tőlünk ezt a szép szokást. Épp a jungle-party közepén érkeztünk vissza, minden papagájnak, meg indiánnak öltözött [egy igazi amazóniai indiánnak "vetkőzni" kell, nem is öltözni] emberke nagyon nagy örömmel fogadta a fiúkat, főleg, azok, akik előző félévről már ismerték őket. A pár nap gyorsan elszállt, sokat megtudtam az emberekről, meg a múlt félév eseményeiről, pletykáiról és nem kicsit irigykedtem is a magyar csapatra, hogy annyian voltak, számszerint 7-en (5 fiú+2 lány).

Eléggé idegesítő, hogy egy buliban, vagy valami eseményen mindenki dánul beszél körülöttem. Nyilván van olyan rész, amikor ez nem annyira zavaró (tánc közben pl.), de amúgy bosszantó, hogy általában egyedül vagyok külföldi, mert a japók nem nagyon aktívak, a spanyol srácot még soha nem láttam semmiféle szervezett programon se, Aurelie meg vagy ott van, vagy nincs. Még talán Dug [írjátok csak be a nevét a google fordítóba és nézzétek meg, hogy milyen FŐNEVET dob ki! :D], az amerikai, aki fel-fel tűnik, de neki meg van barátnője, az fordít neki mindent, és egyébként meg sokat megért, mert az anyanyelve izlandi. Ha beszélek hozzájuk, akkor persze reagálnak angolul, meg kedvesek, de maguktól miattam ritkán beszélnek angolul, csak ha akarnak valamit. Az este a legrosszabb, akkor már lusták nagyon. Ez azért nem annyira szívderítő és sokszor már magyarul beszélek, csak úgy magamnak... ilyenkor valami miatt hirtelen csöndben lesznek. Persze nem várhatom mindig el, hogy egymással is angolul beszéljenek, amikor ottvagyok, dehátna... Amúgy meg olyan baromi jól beszélnek, hogy ez nem lenne probléma nekik. Próbáltam elintézni, hogy tudjak ingyen dánul tanulni rendes nyelviskolában, de persze a bürokrácia megfogott: egy évre visszamenőleg kértek tőlem bankszámlakivonatot, hogy van-e elég pénzem itt lenni. Mondtam nekik, hogy hát ingyen vagyok itt, erre mondta a nő, hogy jó-jó, de ruhára, mozira, meg cukorkára  kell a pénz... Megáll az eszem. Tudja valaki, hogy kell külföldről intézni ezt? Az OTP direkt csak 3 hónapra visszamenőleg tud adni... :S

Viszont! Elvileg március elején jönni fog 5 magyar fiú, akik maradnak is május végéig mert valahogy a suliban megszerezték a támogatást a dán államtól. 

Aki meg akar látogatni, annak üzenem, hogy a szállás ingyen van, idefele meg lehet stoppolni (visszafele már nem ajánlom, mert a fiúk is majdnem pórul jártak és lekésték a gépet), úgyhogy max. 20 ezerből ki lehet hozni, attól függően, hogy mennyit és mit eszik az ember, meg mennyire olcsó jegyet sikerül szerezni (de a kaját is meg tudjuk oldani olcsón, majd csempészek egy kicsit).

Hétfőn az eco-class keretében meglátogattunk egy biogáz termelő üzemet. Fergeteges, hogy hol tartanak. Igaz, hogy kimarta a szemünket az ammóniagőz, ugyanis mezőgazdasági trágyából állítják elő a gázt, de akkor is lenyűgöző volt, hogy mennyire jól meg van szervezve a rendszer és mennyire gazdaságosan működik.

Miután a fiúk elmentek szerdán este volt az órák bemutatkozása. Minden óra bemutatta egy kis előadás keretében, hogy mit csináltak eddig, mi is táncoltunk (pl. erre a zenére, de nem pont ezt a táncot, mint a videón: https://www.youtube.com/watch?v=i65tSMY2jso). Ezen kívül voltak egyéni előadások is, például a japán srác Tomo egy japán stand up comedy-t adott elő, szerencsére angolul; valamint volt egy gyerek, aki egy egykerekűn tekerve vetkőzött alsógatyára, úgy, hogy egyszer sem lépett a földre. Ezeken kívül még énekelt egy-két ember egyedül, vagy csoportosan.

Csütörtökön kitaláltam egy új süteményreceptet a cooking-classon, valamint megcsináltam életem első (krumpli) salátáját tejföllel, ecettel, lilahagymával. Nagyon jó ez az óra: azt csinálsz, amit csak akarsz, csak annyit mondanak, hogy: te csinálod a salátát, vagy a desszertet, vagy a főételt és ennyi. Onnantól kezdve rád van bízva, hogy milyen receptet találsz. De elég nehéz olyat találni, amihez nincs hozzávalójuk.

Pénteken falat másztunk a sport óra keretében:

A harmadrendű, vidéki gimnáziumban (ahol valami miatt csak 9-edik és 10-edik osztály van), a mászófal mellett, egy ilyen tornatermet sikerült abszolválni:

Szombaton "szoba buli" volt, ami annyit tesz, hogy aki akart benevezhetett egy témával és olyanra alakította a szobáját. Emil és én primitív módon kitaláltuk, hogy: "alcoholic room" és teli pakoltuk sörösüveggekkel a szobát, valamint óriási kuplerájt varázsoltunk a koszos gönceinkből, mosatlan edényekből és ételmaradványokból. Ezen kívül volt két feladat is, amit a részvevőknek meg kellett csinálni: az egyik, hogy bekötött szemmel a sörösüveggel illetve fakanállal a láb között bele kellett találni a sörösüvegbe enyhe csípőmozgással. A másik feladat söritatás kanállal, szintén vakon.

Változatos volt a többi szoba témája is: volt aki kanadai szobát csinált laptopon égő tábortűzzel, erdei környezettel, puskás jelmezben, marshmallow sütögetéssel, volt aki indiai szobát csinált, volt karácsonyi, meditációs, fodrászszalonos, hajós is, sőt a norvég lányok felvittek a szobájukba egy teljes dobfelszerelést és gitárokat és adtak egy kis koncertet az összezsúfolódott tömegnek.

Na ennyit mára a tudomány világából. Most projekt-hét van, Kirkegaard a téma. Még magyarul sem könnyű filozofálgatni, na de angolul... a fordító fiú (Lasse) is izzad és sokszor nem képes lefordítani, hogy miről is van szó. Akit érdekel, annak itt van a jó öreg wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kierkegaard_filoz%C3%B3fi%C3%A1ja A tánccsoportba jelentkeztem, remélve, hogy ott nem kell sokat beszélgetni... főleg, hogy a hozzáállásuk a dolgokhoz amúgy is felbőszít. De erről legközelebb.

Nézzük meg egy átlagos nap hogyan telik el. Általában 7 órára állítok ébresztőt, háromnegyed 8-tól lehet reggelizni fél órán keresztül. Müzli, corn flakes, lekváros kenyér, mogyoróvaj, tej, gyümölcs, joghurt, mazsola, tökmag a menü, teával és kávéval. Reggelente az emberek nagyon kábák, általában csak ülünk és lapátoljuk a szájunkba tányérunk tartalmát. Ezután fél óra takarítás következik, ami páros-páratlan hétre van beosztva: magyarán csak minden második héten kell. Eléggé unalmas, mert mindig ugyanaz a feladatunk (nekem két mosdó takarítása, ill. felmosása). De ez remek idő, hogy Pál Ferit hallgasson az ember. Néha hülyének is néznek emiatt, mert csak úgy nevetek bele a világba.

Ezután következik a morning assembly, aminek mindig más a témája, 60%-ban dögunalmas, 20% elmegy, 20% érdekes. Ezt énekléssel vegyítik (a már emlegetett népfőiskolai énekeskönyvből, ami ugyanolyan, mint egy egyházi énekeskönyv, csak az Isten, Jézus és Szentlélek szavak ki vannak cserélve, napfényre, boldogságra, meg lágy szellőre). Az előadási témák elég vegyesek. Ma reggel például egy rövid filmecskét néztünk a mali élelmiszerhelyzetről, illetve a cukornádültetvényekről. De volt olyan, hogy egy tanár mesélte el az élete korai szakaszát (utazások Indiába, Kínába), vagy egy másik adott elő egy kis verssel fűszerezett táncot, de általában csak megbeszéljük a heti programot, illetve teendőket.

Ezután megint egy kis szünet, majd 9:45-kor, vagy 10-kor kezdődnek az órák. Délben ebéd, utána levélkiosztás, illetve az egyik leány, vagy legény felolvassa az általa választott nap versét. Utána átvonulunk a közösségi terembe és ebéd utáni táncba kezdünk, de csak egyetlen zeneszám erejéig (tegnap pl. Waka-waka volt), hogy beindítsuk az emésztőszerveket, vagy csak úgy mókából. Fél 2-kor a délutáni órák pörögnek fel. Ez általában hosszabb, 3 órás, de a főzés például 5 óra. Hattól vacsora.

Hétfőn és kedden este is van órám (dán ill. fenntartható társadalom), egyébként szabadidő, vagy egyéb nyalánkság. Például táncgyakorlás, meccsnézés (láttátok mennyire kikaptak a dánok a kézilabda döntőben??? nem is bírták végignézni, a meccs vége előtt 10 perccel benyögte valaki hogy vacsora, és szégyenében mindenki eltakarodott enni...), szaunázás, kártyázás, beszélgetés, egészen 10-11-ig. Persze este van még uzsonna is, mert már 3 órája nem ettünk: általában süti, vagy egy kis sajtos kenyér, tea.

Na ez egy nagyon uncsi bejegyzés lett, sok érdektelen információval, úgyhogy gyorsan be is fejezem és legközelebb egy sokkal izgalmasabb témával rukkolok elő: a tanulókról szeretnék írni, kik ők, mik ők, honnan jönnek, hová mennek és milyen is a kapcsolatom velük, illetve nekik egymással. Ezen kívül írok majd az elmúlt "magyar hétvégéről", hiszen 3 hazánkfia jött látogatóba ebbe a hidegvérű, viking társaságba, hogy kicsit felkavarják az állóvizet. Meglátjuk majd, hogy sikerült-e nekik...

Aki ne adj' Isten arra vetemedne, hogy meglátogat, azt nagy örömmel látom, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy baromi drága a kint lét, kivéve, ha mindent otthonról hozunk. Na nézzük a részleteket:

A repülőjegyet a Ryanair-rel tudjátok legolcsóbban megúszni, ami Budapest-Billund között közlekedik kb. 2 naponta. Az én jegyem 2300 magyar forintba került, nagycucc nélkül. A feladott poggyásszal együtt 7300 forint volt. Ez se nagy összeg, úgyhogy akik esetleg többen jönnének érdemes egyet teli rakni kajával és feladni, akkor azzal nagyot lehet spórolni. Namármost el kell jutni a reptérről a suliig, ami a legolcsóbb stoppal. Ez akkor kivitelezhető, ha világos van, és nincs nagyon szar idő. A másik lehetőség a tömegközlekedés, ami 7500 forintba fáj, és nagyon hosszú: kerülővel lehet csak eljutni idáig. A harmadik lehetőség a sulibusz, ami 30 korona kezdeti díjjal és 3 korona kilóméterdíjjal számítandó. Így a buszbérlés egy útra 510 korona, ami nyilván csak akkor éri meg, ha többen vagytok (9 személyes).

A szállás az iskolában 6000 forint egy éjszakára (ágyneművel). Reggeli 1400 forint, egész napos, háromszori étkezés (szuper öko, hiper egészséges) 6000 HUF. Hát igen... "kicsit" borsos. Javaslom inkább a saját kaját. Van konyha, úgyhogy azt nyugodtan lehet használni. Arra is lesz lehetőség, hogy kint aludjunk (ha jobb idő lesz), fogok keresni egy értelmes helyet, nem messze a sulitól. Majd azt hazudjuk, hogy egy közeli szálláson alszunk. Aki teheti hétvége körül jöjjön, de 1-2 nap pluszba a hétből nem gond, legalább megnéz néhány órát is.

Egy 3-4 napos kiruccanás 30-ból kijöhet. Nekem még 20-ból is kijönne. Úgyhogy várom a bátor és gazdag látogatókat!

Voltunk a fjordon korcsolyázni, de sajnos én korcsolya nélkül, mert azt már nem lehet bérelni a suliban.

De viszont lehet szuper, teljesen új bicikliket kölcsönvenni. Ezzel ment ki a népes csapat a végtelen, sivatagszerű befagyott tengerhez. A lila sapkás, Ronald Wheasley egyik testvérére (vagy épp ő magára) hajazó legény a szobatársam. Alatta az egyik suli bringa. Piros sapkában Kao nevű japán lány (dadogja az angolt, de azt is olyan kiejtéssel, hogy azért figyelni kell rendesen). A zöld sapkás lány, Nina: nagy kézilabdarajongó.(MA LESZ A MAGYAR-DÁN MECCS, EGYEDÜL KELL SZURKOLNOM!!!) A többieket nincs kedvem most bemutatni. 

Ma a táncórán ismét afrikai táncot tanultunk. A nagyon mosolygós, 160 cm magas férfi tánctanárunk tartotta, aki az elmúlt két óráról hiányzott (ekkor salsa-t és dán néptáncot tanultunk előbbit egy fiatal tanárnőtől, utóbbit az idősebb igazgatónőtől).

Megkérdeztem egy-két diákot, hogy akkor tulajdonképpen mennyibe is fáj nekik itt festegetni, meg jókat enni. Hát pöppet meglepődtem: 180 ezer magyar forintnyi koronát (4500) hagynak itt havonta. Azért az nem kevés...

Én ezt a pénz jelenleg heti egyszeri hólapátolással dolgozom le, ami kb. 1 óra alatt megvan ,ha nincs tengernyi hó. Ha így matekozunk, akkor ez azt jelenti, hogy az órabérem 45 ezer forint. Jól hangzik, mi?! :D

Az eco-classon eddig nem tudtam meg sok újat. Sajnos nincs tanár, mert tavaly novemberben szívrohamot kapott és még kórházban van. Emiatt kicsit fejetlenség van. Csomó ötlet van, hogy mit lehetne csinálni, de senkinek sincs tapasztalata, hogy mégis hogyan kezdjünk hozzá. Voltunk egy-két helyet meglátogatni, és most elvileg egy bicikli hajtotta turmixgépet szeretnénk építeni. Valami ilyesmit, az indián néni nélkül: 

Hogy mi lesz belőle, azt még nem tudom. Tavasszal szeretném kipróbálni a moha graffitit is, meg akkor majd sokat fogunk a kertben is dolgozni. Ma is volt óra, de nem tudtam megtalálni, hogy hol, úgyhogy nem mentem, helyette a Nemzeti Vidékstratégiát olvastam, amit mindenkinek ajánlom figyelmébe: http://videkstrategia.kormany.hu/download/4/37/30000/Nemzeti%20Vid%C3%A9kstrat%C3%A9gia.pdf (senki nem fogja elolvasni).

Viszont péntekenként van sport & outdoor. Most volt az első alkalom: floorballoztunk, amit én úgy éltem meg,hogy csépeljük egymást a műanyag ütőkkel. Csapatom az "Üvöltő Oroszlánok" egyetlen gólt volt képes szerezni, miközben számosat kapott, emiatt üvöltve kaptunk ki mindkét meccsünkön. De utána a röplabdában nagyon visszavágtunk és eltángáltuk őket :)

A nevek egyre jobban mennek és már kevésbé zavar, hogy folyamatosan dánul beszél körülöttem mindenki. Kivéve, ha a norvég lányokkal vagyok, mert ők norvégul. ők is sokat röhögnek a dán nyelven, hogy hogy lehet, hogy ennyire gargalizálnak (norvég tévéműsor a dán nyelvről https://www.youtube.com/watch?v=s-mOy8VUEBk). Nem, mintha a norvég annyival jobb lenne. Lássunk egy műsort norvégul egy koránt olvasó emberről: https://www.youtube.com/watch?v=nYYG2lKzJtc.

Előkerült egy francia lány is (eddig stoppolgatott a barátaival Dánia-szerte), úgyhogy most már 6-ra nőtt a külföldi tanulók száma. És ki tudja ejteni a H betűt, de a répa, retek mogyoró gyakorlattal már gondjai vannak.

Hamarosan kiírom, hogy aki meg akar látogatni annak milyen költségekkel kell számolnia (LEGOLAND nélkül)..

Bocsánat a rossz minőségért, de ha egy félmilliós Canon géppel csináltam volna, akkor se lettek volna szebbek ezek az izék:

A természetnek, mint a legnagyszerűbb művésznek is volt egy kiállítóterme:

És a végére a kedvencemet. Ha nem lett volna elég a múzeumban megcsodálni a képeket, akkor haza is vihetünk egyet (segítségképpen: 1 dán korona 40 forint):

Ígéretemhez híven írok egy kicsit a dán mentalitásról.

Ha röviden kéne jellemeznem ezt a fajta gondolkodásmódot, akkor azt mondanám, hogy "családi szempontból liberális, szabadságvággyal túlfűtött, naivitással kevert, toleranciával megfűszerezett szabadosság". Ez persze akkora általánosítás, mint a Csendes-óceán területe cm²-ben (igen Balázs, pontosan akkora) és több bejegyzésben szó lesz még róla. Azonban vannak jelei annak, hogy például a családi együvé tartozás nem tartozik a dánok kedvelt időtöltései közé. Ezt az itt töltött egy hét mondatja velem. Ezen állításomnak egyik szép példája a dán tanárnő ebéd közbeni bejelentése, amikor egy addig nem látott fickót mutatott be: "Hagy mutassam be a legjobb barátomat, aki mindenkinél jobban ismer. Tizenhat évet éltünk együtt, aztán másfelé fújt az élet, de most már jobba vagyunk, mint akkor." De szép, nem? Színtiszta szerelem. Nem jött össze a boldogság 16 év alatt, nem baj, legyünk barátok! Micsoda nagy ötlet.

Na persze ez nem egy olyan nagyon ritka dolog otthon sem. Mint ahogy maga a válás sem. Szobatársam szülei azért váltak el, mert az egyik itt akart farmot venni a másik meg éppen akkor még nem akart. Aztán már akart és végül ugyanazon a kis szigeten laknak mindketten, csak már másik nővel/férfival. Kérdeztem a gyereket, hogy "na és jól kijönnek azért egymással?". Válasz: "kénytelenek, mert olyan kicsi a sziget, hogy nem nagyon lehet elkerülni egymást". Ez egy ilyen.

Kedd délutánonként egy nagy, közösségi program van, amikor csoportokba verődve mindenféléről beszélgetünk. Most kedden volt az első ilyen alkalom és úgy esett, hogy a szabadság volt a központi téma (Zita most figyelj!). Érdekes volt a témához való hozzáállásuk. Mindent az egyéni szabadságnak rendeltek alá. MINDENT. Jöttek az okos mondatok, hogy: "mindenkinek a saját kezében van a sorsa és azt kezd vele, amit csak akar" - IIIIGGGEENN???!!! És mi a helyzet az afrikai gyerekkatonákkal például? Vagy a végletekig eladósodott emberekkel? Ők is maguk irányítják az életüket? Felvetettem az eutanázia témakörét… na itt már bajban voltak. Itt már feljöttek olyan kérdések is, hogy na akkor most vajon a sajátunk-e az életünk, vagy valakitől kaptuk. Gondban voltak és végülis elhessegették a kérdés megválaszolását időhiányra hivatkozva.

Más.

A dán kormány rendkívül sok adót szed. Itt is van chipsadó (csak zsíradónak hívják), meg vagyonadó, meg környezeti adó, meg vízkitermelés-visszapréselési adó meg még egy csomó féle (kedvencem az egyházadó, amit szintén az állambácsi szed be, hiszen protestáns államvallás van [ún. Den Danske Folkekirke]). Azonban szerencsétlenebb országokkal szemben az állambácsi ad is, nem csak elvesz. Méghozzá például havi 200 ezer forintnyi támogatást a gimnazista korúaktól kezdve a felsőoktatásban résztvevő hallgatókig minden diáknak TO LIVE. Ennyi. Csak, hogy el tudjál költözni otthonról, bérelj magadnak egy szobát, vagy fizethesd a kollégiumot, meg a kajádat, egyetemi jegyzeteket, füzeteket. Persze az egyetemeken, ha jól tanulsz, ezen felül kapod az ösztöndíjakat is.

Csütörtökön tanulmányi kiránduláson voltunk egy Histerbro (v. vmi hasonló) nevű városkába. Egész napos program volt, de nagy okosan a buszon hagytam a reggel gondosan elkészített szendvicseimet. Nagy szerencsémre az egyik norvég lány nem volt éhes és nekem adta az egész csomagját J Cserébe viszont az amerikai gyerek (nem az, akiről a múltkor írtam, hanem annak az öccse, Dug [milyen vicces, pont most köszönt be hozzám, amikor épp róla írtam]) gondolt egyet, felvette a kesztyűmet, miután direkt a buszon hagytam. (még néztem is, hogy milyen hasonló az enyémhez, de hát csak nem megyek oda lehúzni róla) Na aztán este, hazafelé a buszon kérem vissza, erre mondja, hogy ő nem tudja hol van. Na bassz…

A kirándulás célja alapvetően a modern művészmúzeum meglátogatása volt. Néhányan biztos tudjátok, hogy a modern művészet nagy részét óriási becsapásnak és blöffnek érzem. Miért? Mert fognak egy ecsetet, meg bazi élénk színű festékeket és rácsapatják a vászonra, ahogy esik úgy puffan alapon. Ha nem érted mit akart közölni a művész: hülye, műveletlen vagy. Ha érted, akkor vedd meg többszázezer forintért a gyerekrajzokat. Hajrá!

Egyébként, annak ellenére, hogy gúnyolom ezt a fajta művészetet, meglepően sok jó festmény volt, amik képesek voltak 5 másodpercnél tovább is megállásra bírni. Fel fogok tölteni egyet-kettőt a szarabbak közül.

Végigjártam lelkiismeretesen az egészet és már éppen mentem volna ki az épületből, amikor megpillantottam egy lefelé vezető lépcsőt. És ez volt a szerencsém, mert megtaláltam a múzeum legizgalmasabb részét: a hadtörténeti részleget (hogy hogyan került ez a szoba a művészmúzeum alaksorába: rejtély). Tömérdek régi fegyver, zászló, kitüntetés, katonai ruházat segítségével mutatták be a világhódító dán hadsereg történetét. A szoba fele a német megszállásról szólt, a másik fele pedig a délszláv háborúról, ahol az (többek között dán nemzetiségű) ENSZes katonák mellett mészároltak le több ezer bosnyák civilt a szerb "katonák". Érdekes módon még így is úgy éreztem több mindenre lehetnek büszkék, mint mi, legalábbis, ami a XX. századot illeti.

Tegnap volt farsangi bál. Illetve valami olyasmi. A téma az volt, hogy gyerekkor és mindenki beöltözött gyereknek, vagy valamilyen gyerekfigurának. Volt nyúl, jegesmedve, Tintin, duplacopfos kislány, meg matrózruhás kisfiú (aki szintén lány volt), kalóz, sőt még egy "mutogatós bácsi" is (szintén lány). A fiúk meg inkább lánynak öltöztek (pl. Piroska). Én Tom Sawyer-nek öltöztem, de igazából ez abból állt, hogy felvettem egy kalapot, meg egy hózentrógert (igen, bármennyire furcsa tényleg így kell írni). Harry Potter akartam lenni, de nem volt talár a ruhatárban. 

Az angol sokkal jobban ment, miután ittam egy picit.

Na most ennyi jutott eszembe, akinek kérdése van írjon nyugodtan levélben, igyekszem válaszolni.

Arra az elhatározásra  jutottam, hogy a legegyszerűbb, ha összegyűjtöm a jó, meg a rossz dolgokat erről az egészről és akkor mindenki örülni fog a pesszimisták is, az optimisták is.

Lássuk először a pozitívumokat:

1. Kaja: az étel annyira fergeteges, hogy azt kis hazánkban nem nagyon tudjuk elképzelni. Minden étkezésnél kb. 13-15 féle kajából válogathatunk. Ezek közül van hús, 5 féle saláta, hal, rakott ételek, húspogácsák és egyéb valami fasírt szerű cuccok hús nélkül, friss, meleg magos kenyér mindenféle kencével rá. A nagy részéről fogalmam sincs, hogy mi, mert ugyan minden kajálás előtt bemutatják dánul, de aki a fülembe sutyorogja a fordítást (véletlenül mindig valami kékszermű szépség), annak fogalma sincs az ételek nevéről angolul, úgyhogy általában nem leszek okosabb. Ennek ellenére jó magyar ember módjára tömöm magamba "mer' ingyé van"

2. Órák: eddig volt world dance órám, ecology, danish and sustainable society órám. Már csak a cooking class hiányzik. A tánc kemény. Végig ugrálunk két órát ilyen bongo-bongo-hulululu zenére. A tanár azt mondja, hogy afrikai tánc. Rázzuk a seggünket, fejünket, ugrabugrálunk, De eléggé fárasztó és nagyon átmozgat.

Eco-class: vicc az egész. Bácsika jött, végig hozzám beszélt, pedig voltunk 6-an. Beültünk a kocsiba, elmentünk megnéztük a solar-heating system-et, majd azt mondta: "come to my house to see my stove" (milyen egy pedofil duma, nem?)! Na ez abból állt, hogy elmentünk hozzá és egy csomóféle sajt, meg chips mellett (nem voltam éhes, de azért nyeltem, mint liba a nokedlit) teázgattunk, és beszélgettünk az amerikai oktatási rendszerről (ti. volt egy izlandi származású minnesotai gyerek is az órán), miközben a gyönyörű kályhájában lobogott a tűz mellettünk. Miután felzabáltunk mindent irány vissza a suliba. Nagy öko-class mondhatom.

A dán nyelvről annyit elöljáróban, hogy senki ne kezdje el tanulni, hacsak nem halálosan szerelemes egy bombasztikus dán lányba. Semmi más miatt nem éri meg az a szenvedés, amit ez a nyelv FIZIKÁLISAN okoz. Két óráig tartott (volna) az óra (ha nem lógom el a második felét), és a végére már fájt nyelvem, az agyam és az ajkam egyszerre. A tanárnő egy kicsit bolondos (elmebeteg [a jó értelemben]), 5 perc után már kiabált velem (hogy viccből, vagy komolyan, azt máig nem tudom), mert ELSŐRE nem volt tökéletes a kiejtésem (ami mellesleg szerintem a koporsóban se lesz jó). Megnézném ő, hogy mondaná, hogy sárgabögre görbebögre.

És elérkeztünk a legjobb órához: fenntartható társadalom. Egy öreg gazdálkodó nénike tartja és mesél mindenféle ökokajáról, meg biodinamikáról (3 év alatt sose hallottam ezt a szót az egyetemen). Nagyon érdekes volt, csak este van, fáradt vagyok már addigra.

3. Emberek: újabb pozitívum. Aki ismer az tudja, hogy elég kritikus típus vagyok. Ha valaki nem tetszik elsőre, az megszívta. Nem tudom, hogy nekem volt-e pálfordulásom, vagy tényleg ennyire aranyos mindenki, de egyszerűen nem tudok betelni velük. Csak megyek, mindenki mosolyog, köszön, kérdez egy-két kedveset. Tényleg nincs olyan ember, aki antipatikus lenne (egy van, de az olyan, mint egy zombi, nem beszél, csak megy előre... nem látom soha, csak a kajálásnál... nem tudom hol bóklászhat napközben).

A másik dolog: fordítanak. MINDENT és BÁRKI. Minden reggel van valamiféle éneklés. Bátorkodtam megkérdezni a mellettem ülő csajt, hogy bocsi, de kb. miről szól ez a dal. Na a "körülbelül"-t félreérthette, mert szisztematikusan elkezdte nekem lefordítani az összes éneket. Egy Biblia-vastagságú énekeskönyvnél, 5 perccel  ebéd előtt azért ez nem vicces... ami azt illeti elég jó volt a fordítás és gyönyörű a szöveg, úgyhogy nem bántam meg, hogy kicsit később kezdtem tömni a fejemet.

4. Programok: ha épp nem történik semmi fix program, akkor ezerféle dolgot lehet csinálni: pl. el lehet menni sétálni a tengerhez, az órási képernyős tv-re rákötött laptoppal lehet játszani, lehet röplabdázni, szaunázni (és utána kirohanni megfürdeni a hóba), társasozni, kártyázni, csocsózni, teázni, beszélgetni, fazekaskodni. Szóval nincs egy perc, hogy unatkoznék.

Na de nézzük a fekete levest. Ez igazából abból áll, hogy fárasztó még az angol. De ezt már talán írtam. Ha hallgatni kell, az még hagyján. Mindent megértek. De beszélni... Ha hallana a volt angoltanárom, akkor már rég üvöltene velem. A she/he keverése folyamatos. Igeidőket nem tudom használni, és ez néha zavaró tud lenni. Van, hogy csak úgy kitalálok szavakat és benyögöm... lesz, ami lesz alapon. Szerencsére ilyenkor azt hiszik ők a hülyék és inkább nem szólnak. Vagy pedig tényleg van olyan szó.

Ezen kívül a rossz dolog, hogy már most látom, hogy 5 hónap alatt meg fogom unni a tájat. Most még szép, meg havas, meg minden, de mi lesz velem hegyek nélkül fél évig?! Talán haza kéne mennem síelni. Igaz Balázs?

Gyertek meglátogatni! Ne most, hanem ha melegebb lesz. Nem fogjátok megbánni! Szuper hely, tényleg elképzelhetetlen annak, aki  a magyar oktatási rendszert szívta magába. Van ír whiskey-m, nehogy már a dánokkal kelljen meginnom! Már kezdenek rájárni. A dánok családi dolgairól, mentalitásáról majd legközelebb írok bővebben. Mert arról is van mit mesélni...

Dánia. Egyesek szerint a világ második leggazdagabb országa (http://zipp.hu/gazdasag/2012/10/31/a_vilag_leggazdagabb_orszagai). Itt fogok tölteni minimum 5 hónapot, akit érdekel, hogy mi van velem, az itt olvashat róla néhanapján.

A repülés simán ment, a buszon egy székely gyerekkel utaztam együtt, aki kint csinálja az egyetemet. Óriási kerülővel lehet csak a sulihoz érni, és persze másfél órát várakoztam a vonatra Esbjergben. Várakozás közben az állomáson kicsit hülyének néztek, mert Amerikai Pite 8-at néztem és vihogtam rajta. Az utazás a repülőtérről a suliig pontosan annyiba került, mint a repülőjegyem :-)

Négy bohóc várt rám a Ringköbing-i állomáson, akik mint kiderült a tanárok és azért öltöztek be, mert félévnyitó parti van a suliban. Felosztották az évtizedeket, így valaki '30-as, valaki '80-as évekbeli ruhákban flangált. 

Vagy 30 ember bemutatkozott, de senkinek sem sikerült megjegyeznem a nevét.

Van egy grönlandi eszkimó néni a suliban, ne kérdezzétek, hogy miért kell festeni tanulni, hogy a fókát le tudja lőni...

Még jó, hogy hétvégére érkeztem, mert így volt időm egy kicsit szokni a légkört. Két nap alatt is történtek dolgok. Például volt valami tábortüzezés, meg éneklés, de senki nem ismert semmiféle dalt, úgyhogy megtanítottam nekik a "Nem fogsz te pillangó szállni" c. remekbeszabott gyerekdalt, amit aztán vígan skandáltunk egy darabig.

Olyan kaják vannak, hogy ha rendesen reggelizel, akkor estig se vagy éhes. A tegnapi vacsoránál kipakoltak 10 féle (nem viccelek) pizzát és annyit ettél, amennyit akartál. Álom. Az viszont nem olyan vicces, hogy egyedül vagyok. Nem mondom, hogy nem megy az angol, csak kicsit szar mindig így beszélni. Na majd remélem megszokom.

Gyorskocsival megyünk.
Villám-merülés.
I love PAX - sapka.
Kék szemű gólya-gólya.
Kicsit transzszexuális, de szexuális.
Szemita kaja, meg antiszemita.
Támadó szándékú vizipók.

Egészen pontosan nem tudom, mikor indult a vonat, de az egészen pontosan látszik, hogy már itt rájöttünk a kóla életmentő hatására. Erről bővebben: itt. Ami a vonatot illeti, annyira bepörögtünk szimplán a gondolattól, hogy mi most tényleg fogjuk magunkat és kimegyünk Skóciába - pénz, szállás, és ismerettség nélkül, hogy egy óra utazás után benyomtuk egyre hangosabban a különféle zenéket, majd a Bíró lovára már nem bírtuk és elkezdtünk őrjöngeni. Csakhogy alig kezdtük el, már nyitott is be a szlovák kaller, és valami olyan fejet vágott a két őrült láttán, mintha majmot talált volna, de legalábbis nem tartott minket szóra érdemesnek. Még jó hogy föl lett véve.
Aztán nem sokkal ezután a pozsonyi reptéren éppen helyzetjelentés közben valami pincérnő leejtett gondolom egy púposra megpakolt tálca poharat, bődületes csörömpöléssel talán ébresztő gyanánt a sok magát álomba unó túristának. És ez is föl lett véve.
Na ekkor már biztosra vettük, hogy ennek a kirándulásnak valami egészen különlegesnek kell lennie!

Azt hiszem, a bevezetéshez méltó lesz a folytatás is.

Marci

 Említettem az előző bejegyzésemben, hogy akár kis videókkal is bővülhet a vetítés. Hát ez különböző okok miatt nem fog összejönni.

De vetítés lesz. És ugyanolyan jó lesz, mint az első! ;)

Mint már mondogattuk itt-ott, ennek-annak: lesz második vetítés!! És már az időpontját is tudjuk: május 16. 17:00, Piarista Gimnázium (Mikszáth Kálmán tér 1.).

Elsősorban azokra gondoltunk ezzel az alkalommal, akik az első vetítésre nem tudtak eljönni, hiszen tény és való, hogy későn lett hirdetve, és elég szerencsétlen időpontban - csütörtök este - került megrendezésre. Ám tekintettel arra, hogy azért az emberek többsége el tudott jönni, most egy sokkal családiasabb légkörre lehet majd számítani. Ebbe a legkörbe - teszem azt - az is belefér, hogy az azóta készített kis pár perces élményfilmjeinket is levetítjük pl. a Rám szakadékból, Balatonszemesről... Viszont ebből kifolyólag, ha más miatt nem is, már csak ezért is érdekes lehet annak is eljönni, aki már látta.

Fontos: bárki jöhet, bárki bárkit hozhat.

Marci

Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, aki eljött a premierre, remélem sokaknak tetszett a film, és meghoztuk a lelkesedést egy hasonló utazáshoz.

Külön köszönet illeti meg Tőzsér Pál atyát, akinek jóvoltából használhattuk a Piarista Gimnázium videó, és hangfelszerelését.

Valamint ezúton közlöm, hogy semmi esetre sem ér itt véget a restlessmadness (törv. védve) production munkája, hamarosan újabb videókkal, és élménybeszámolókkal érkezünk (pont ezért restless) itt a blogon.

A film második vetítésének időpontjáról majd később...

Matyi

Holnap lesz a nagy nap! A vetítés... Olyan érzésem van, hogy valami biztosan nem fog működni. Tudjátok, ahogy ilyenkor mindig közbejön valami. Nem elég hosszú a kábel, elmegy az áram, túl világos van, leszakad a vászon, kiég a projektor, eltörik a laptop... Lehetőleg mindenre számítani kell!

Mint ahogy a vágóprogi is megviccelt, tudniillik nem egy nagy fájlban fog érkezni a film, hanem több piciben. Úgyhogy időnként illesztés szagú lesz a téma, lehet versenyezni hogy ki vesz észre többet. Elárulom, hogy kilenc ilyen rés van, ebből asszem 2 rettentő feltűnő, a többit lehet kutatni...

És tekintsünk be pár pillanatra a filmbe a következő filmecskével! Igen, sok ilyen képvetítős cucc lesz benne. A legközelebbit megpróbáljuk csak videósra! ;)

Marci

Az előttem szólót hivatott éltetni ez a bejegyzés. Ugyanis meg kell jegyeznem, hogy én (ti. Révai Mátyás) SEMMIT nem segítettem a vágásban. Egy képet nem tettem a helyére, egy videóból se vágtam le egy mp-et sem. Egyedül a zeneválogatásban küldtem egy két linket. Ezzel a Marcit szeretném tömjénezni egy kicsit, ugyanis tényleg HÓNAPOK ÓTA mást se csinál - szinte - szabadidejében, mint ezt a videót.

Természetesen ahogy végzett, elkobzom az összes világító képernyőt a közeléből, és kirakom valahova az erdőbe, hogy az agya tisztuljon, mert igazán szüksége van már rá.

A puttó, igénytelen szállásunkról meg csak annyit, hogy ez már csak rosszabb lesz, mert tervezem egy ún. biwak-zsák beszerzését (tényleg Marci te nem veszel?!), ami egy vízhatlan zsák, amit a hálózsákra lehet húzni, és gyakorlatilag a homoksivatagtól, az esőerdőn át BÁRHOL lehet benne aludni - amit én meg is fogok tenni, ha a Jóisten is úgy akarja -, kiiktatva így a fedett-szállás-fogyatékosságunkat.

Matyi

 Jó tisztázni még így a vetítés előtt: mi úgy indultunk útnak, hogy se ismerősünk nem volt kint, se ötletünk hogy hol fogunk aludni, sőt, igyekeztünk hogy a költségek a nullához tartsanak. Namost ezt tagadni sem tudnánk a felvételek alapján... Így éltünk 4 napig:

Marci

Nem is gondolná a mozizó polgár, hogy mennyi gond van egy film renderelésével. Amit én most ebből tapasztalok: alap, hogy bár megvan egybe a film, nem lehet egyszerre kiszámoltatni. Ezzel nincs mit tenni, értettem, ok. De az már nem mindegy, hogy mekkora részekre kell földarabolni az egészet, hogy megeméssze egyáltalán a program. 30 percesekre? Vagy 20? Esetleg 10?

Három, tisztelt olvasó. Három. Átlagosan 3 perces blokkokat emészt az állat. Mondjuk, hogy ok, túltettem ezen is magam. Nade ezekkel a kis részekkel csak nem tököl annyit! - gondolám naívan. És persze... 3 percnyi anyagot 4-5 óra alatt vígan el is készít.

Namost látván ezt a mérhetetlenül lassú tempót, elgondolkoztam, hogy hogy is lesz ez kész? Az eredmény a képen látható - próbáltam innen-onnan minél több gépet bevonni a munkába. A szomorú csak az, hogy a sebességen lényegében semmi nem változott.

Marci

Örömteli dolog bejelenteni a premier időpontját, nehéz is kifejezni szavakkal eme dicső pillanat súlyát. A lényeg:

Március 4., csütörtök, 20:00, Piarista Gimnázium zeneterme
[térkép]

A film: 66 perc, színes, mb.

Hívjad barátaid, barátnő(i)d, ismerőseid, mindenkit akit érdekel, hely lesz bőven!

Várunk mindenkit szeretettel!