Ígéretemhez híven írok egy kicsit a dán mentalitásról.

Ha röviden kéne jellemeznem ezt a fajta gondolkodásmódot, akkor azt mondanám, hogy "családi szempontból liberális, szabadságvággyal túlfűtött, naivitással kevert, toleranciával megfűszerezett szabadosság". Ez persze akkora általánosítás, mint a Csendes-óceán területe cm²-ben (igen Balázs, pontosan akkora) és több bejegyzésben szó lesz még róla. Azonban vannak jelei annak, hogy például a családi együvé tartozás nem tartozik a dánok kedvelt időtöltései közé. Ezt az itt töltött egy hét mondatja velem. Ezen állításomnak egyik szép példája a dán tanárnő ebéd közbeni bejelentése, amikor egy addig nem látott fickót mutatott be: "Hagy mutassam be a legjobb barátomat, aki mindenkinél jobban ismer. Tizenhat évet éltünk együtt, aztán másfelé fújt az élet, de most már jobba vagyunk, mint akkor." De szép, nem? Színtiszta szerelem. Nem jött össze a boldogság 16 év alatt, nem baj, legyünk barátok! Micsoda nagy ötlet.

Na persze ez nem egy olyan nagyon ritka dolog otthon sem. Mint ahogy maga a válás sem. Szobatársam szülei azért váltak el, mert az egyik itt akart farmot venni a másik meg éppen akkor még nem akart. Aztán már akart és végül ugyanazon a kis szigeten laknak mindketten, csak már másik nővel/férfival. Kérdeztem a gyereket, hogy "na és jól kijönnek azért egymással?". Válasz: "kénytelenek, mert olyan kicsi a sziget, hogy nem nagyon lehet elkerülni egymást". Ez egy ilyen.

Kedd délutánonként egy nagy, közösségi program van, amikor csoportokba verődve mindenféléről beszélgetünk. Most kedden volt az első ilyen alkalom és úgy esett, hogy a szabadság volt a központi téma (Zita most figyelj!). Érdekes volt a témához való hozzáállásuk. Mindent az egyéni szabadságnak rendeltek alá. MINDENT. Jöttek az okos mondatok, hogy: "mindenkinek a saját kezében van a sorsa és azt kezd vele, amit csak akar" - IIIIGGGEENN???!!! És mi a helyzet az afrikai gyerekkatonákkal például? Vagy a végletekig eladósodott emberekkel? Ők is maguk irányítják az életüket? Felvetettem az eutanázia témakörét… na itt már bajban voltak. Itt már feljöttek olyan kérdések is, hogy na akkor most vajon a sajátunk-e az életünk, vagy valakitől kaptuk. Gondban voltak és végülis elhessegették a kérdés megválaszolását időhiányra hivatkozva.

Más.

A dán kormány rendkívül sok adót szed. Itt is van chipsadó (csak zsíradónak hívják), meg vagyonadó, meg környezeti adó, meg vízkitermelés-visszapréselési adó meg még egy csomó féle (kedvencem az egyházadó, amit szintén az állambácsi szed be, hiszen protestáns államvallás van [ún. Den Danske Folkekirke]). Azonban szerencsétlenebb országokkal szemben az állambácsi ad is, nem csak elvesz. Méghozzá például havi 200 ezer forintnyi támogatást a gimnazista korúaktól kezdve a felsőoktatásban résztvevő hallgatókig minden diáknak TO LIVE. Ennyi. Csak, hogy el tudjál költözni otthonról, bérelj magadnak egy szobát, vagy fizethesd a kollégiumot, meg a kajádat, egyetemi jegyzeteket, füzeteket. Persze az egyetemeken, ha jól tanulsz, ezen felül kapod az ösztöndíjakat is.

Csütörtökön tanulmányi kiránduláson voltunk egy Histerbro (v. vmi hasonló) nevű városkába. Egész napos program volt, de nagy okosan a buszon hagytam a reggel gondosan elkészített szendvicseimet. Nagy szerencsémre az egyik norvég lány nem volt éhes és nekem adta az egész csomagját J Cserébe viszont az amerikai gyerek (nem az, akiről a múltkor írtam, hanem annak az öccse, Dug [milyen vicces, pont most köszönt be hozzám, amikor épp róla írtam]) gondolt egyet, felvette a kesztyűmet, miután direkt a buszon hagytam. (még néztem is, hogy milyen hasonló az enyémhez, de hát csak nem megyek oda lehúzni róla) Na aztán este, hazafelé a buszon kérem vissza, erre mondja, hogy ő nem tudja hol van. Na bassz…

A kirándulás célja alapvetően a modern művészmúzeum meglátogatása volt. Néhányan biztos tudjátok, hogy a modern művészet nagy részét óriási becsapásnak és blöffnek érzem. Miért? Mert fognak egy ecsetet, meg bazi élénk színű festékeket és rácsapatják a vászonra, ahogy esik úgy puffan alapon. Ha nem érted mit akart közölni a művész: hülye, műveletlen vagy. Ha érted, akkor vedd meg többszázezer forintért a gyerekrajzokat. Hajrá!

Egyébként, annak ellenére, hogy gúnyolom ezt a fajta művészetet, meglepően sok jó festmény volt, amik képesek voltak 5 másodpercnél tovább is megállásra bírni. Fel fogok tölteni egyet-kettőt a szarabbak közül.

Végigjártam lelkiismeretesen az egészet és már éppen mentem volna ki az épületből, amikor megpillantottam egy lefelé vezető lépcsőt. És ez volt a szerencsém, mert megtaláltam a múzeum legizgalmasabb részét: a hadtörténeti részleget (hogy hogyan került ez a szoba a művészmúzeum alaksorába: rejtély). Tömérdek régi fegyver, zászló, kitüntetés, katonai ruházat segítségével mutatták be a világhódító dán hadsereg történetét. A szoba fele a német megszállásról szólt, a másik fele pedig a délszláv háborúról, ahol az (többek között dán nemzetiségű) ENSZes katonák mellett mészároltak le több ezer bosnyák civilt a szerb "katonák". Érdekes módon még így is úgy éreztem több mindenre lehetnek büszkék, mint mi, legalábbis, ami a XX. századot illeti.

Tegnap volt farsangi bál. Illetve valami olyasmi. A téma az volt, hogy gyerekkor és mindenki beöltözött gyereknek, vagy valamilyen gyerekfigurának. Volt nyúl, jegesmedve, Tintin, duplacopfos kislány, meg matrózruhás kisfiú (aki szintén lány volt), kalóz, sőt még egy "mutogatós bácsi" is (szintén lány). A fiúk meg inkább lánynak öltöztek (pl. Piroska). Én Tom Sawyer-nek öltöztem, de igazából ez abból állt, hogy felvettem egy kalapot, meg egy hózentrógert (igen, bármennyire furcsa tényleg így kell írni). Harry Potter akartam lenni, de nem volt talár a ruhatárban. 

Az angol sokkal jobban ment, miután ittam egy picit.

Na most ennyi jutott eszembe, akinek kérdése van írjon nyugodtan levélben, igyekszem válaszolni.