Restless Madness

A legutóbbi, normális, írott bejegyzés már majdnem két hete volt. De az is a dánok lelki világáról szólt. Névnapom alkalmából emiatt egy kicsit bőlére eresztve mesélek az elmúlt hetek eseményeiről.

Ott hagytam abba, hogy projekthét. De előtte még meg kell említenem, hogy meglátogattunk egy biodinamika farmot. Mint az első bejegyzéseim egyikéből kiderül, nem tudtam mi az a biodinamika. Na most már tudom és le is fogom írni, de nem most. Most a lényeg az, hogy voltunk ennél a farmer pasasnál, akinek van egy csomó tehene, meg malacai és nagyon jól él a családjával együtt.

Na de projekthét. És szarból várépítés. Mert bizony ez történt. A tánccsoportba rajtam kívül kettő darab ember jelentkezett (fiú+lány). Gyakorlatilag ránk volt bízva, hogy mit akarunk csinálni. Azt találtuk ki 3 óra gondolkodás után, hogy egy modern táncot fogunk csinálni. Az első része Kirkegaard életét végig kísérő érzelmeket hivatott kifejezni, míg a másik rész inkább színházszerűen mutatta be a filozófus és szerelmének (Regine) eljegyzési történetét. Nem ragozom: különleges élményben volt része, aki végül a szabad ég alatt, a "where the hell is matt 2008" c. videó zenéjére látott minket frakkban táncolni. Az előadás után - komolyan nem értem - csomóan odajöttek gratulálni. De nem viccből, hanem tényleg tetszett nekik! A végén már én is elhittem, hogy valami jót hoztunk létre. Van felvétel róla, zsarolni lehet vele :) 

A projekthét keretében voltunk egy kiránduláson is, meglátogattuk a dán "betyárok" szálláshelyét a dán "vadonban". Ez azt jelentette, hogy a mocsaras (egyébként sorokba ültetett) erdőben egy famólon sétáltunk egy nádtetős, teljesen felújított házikóhoz. Majdnem megsajnáltam szegény "betyárokat". A bakonyi barlangokban egy percig nem élték volna túl. Ezután átsétáltunk a vízimalomhoz is, ahol márt várt minket a busz, a forró tea és a sütemény. Ezután egy kis templomba látogattunk el, ami körül a temető teli volt Kirkegaardokkal, többek között a nagy gondolkodó - korai életét megkeserítő - édesapja is ezen a helyen nyugszik. A dániai templomok különlegessége, hogy az egyik csillár helyett egy nagy hajómakett lóg a mennyezetről. Ez gondolom arra szolgált, hogy - hajós nép lévén - a dánok könnyebben elképzelhessék, és imáikba foglalhassák matrózrokonaik életterét.

A projekthét előadásai közül kiemelkedő volt még a lakoma, amit ebben, a kertben található, a kép bal oldalán meghúzódó kör alakú házban rendeztek meg:

Ezen kívül volt egy fantasztikus előadás, amely szintén a Kirkegaard lelkében játszódó és írásaira nyilván hatással levő érzelmeket kívánták demonstrálni. Ez egyfajta sötét színház volt, az épület egy nagyobb részében. Kis csoportokban engedtek be minket, és folytonos mozgásban tartottak minket, fekete vászonfalakkal irányítva a 10-12 fős közönséget. Bent felvillanó piros fények, tükrök, sejtelmes zene és fehér maszkban, fekete ruhában lévő emberek lassan, suttogva ismételgetett mondatai vártak bennünket. A jobb sorsra érdemes filozófus szenvedéseit, vívódásait, gyakori lelkiismereti kríziseit és folytonos bizonytalanságát rendkívüli módon át tudták adni, mindenki teljesen euforikus állapotban jött ki a végén. És ebben most egy csipetnyi irónia sincs.

A projekthét után hosszú hétvége következett, hétfőn sem voltak órák, ami miatt elég sokan hazamentek a családjukhoz.  Az ebédlőben összetoltuk az asztalokat, nagyon családias volt a hangulat. Vasárnap végre rászántam magam, hogy eltekerek a tengerhez, ugyanis csak a fjord van 2 km-re, ami sajna csak olyan keskeny, hogy látni a túlpartot. Meg nem is homokos a partja, hanem nádas. Ami azonban nagy előnye, hogy ilyenkor, tél végén a felolvadt jeget a szél összehordja és ilyen mini-hegységeket formál belőle:

Felkerekedtem tehát, dehát azt hittem szétfagyok... Csak Olbrin Joachim csodálatos utazása segített (amit Rátóti Zoltán előadásában hallgattam útközben), hogy kicsit eltereljem arról a figyelmemet, hogy egyrészt szembe fúj a szél, másrészt nem érzem a lábam. Ügyes ez a Hamvas Béla, mert részben sikerült neki. A tengerpart egyébként gyönyörű volt, telis-tele gyerekeikkel, vagy jobb híján kutyáikkal sétálgató Homo sapiens sapiensekkel. Itt már lehetett nagy homokdombokat is látni, amelyeket gyermeki lelkesedéssel másztam meg újra és újra, hegy-hiányomat enyhítendő. 

Azt ezt követő héten szellemi sérültek laktak az iskolában vendégként. Nagyon mókásak voltak, feldobták a hangulatot, sokat nevettek, szerda reggel pedig egy előadást mutattak be a tanároknak és a diákseregnek. Csütörtökön a pedofíliáról beszélgettünk, de semmi említésre méltót nem tudtam meg. Kérdeztem az előadókat, hogy tudnak-e valamilyen kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között (a "mindentudó" wikipédia ugyanis azt állítja, hogy a melegeknél gyakoribb a jelenség), de erről sajnos nem volt információjuk.

A február 16-ai buli egy elég különös, az istenkáromlás határait nyaldosó eseménybe torkollott. Nem nagyon tudtam mi folyik körülöttem, mindenki mást mondott, de amikor ott voltam, akkor kiderült... A dán tanár (Søs) kislánya (13 éves) keresztanya lett. Méghozzá egy kecskegida keresztanyja, aki kb. 1 hete született, és a keresztségben a Messiás nevet kapta. A szertartás énekléssel kezdődött, amit az enyhén illuminált állapotban lévő, fehér lepelbe öltözött, gyertyát szorongató embersereg csak nagyon hamisan tudott abszolválni (videó a facebook falamon). Talán jó is, hogy nem értettem a szöveget, mert lehet, hogy akkor a pokolban égnék örök időkig. Így a boldog tudatlanság felhőjébe burkolózhatok. Ezután jött maga a szertartás, az egyik tanuló lány volt a "pap", szegény kecskegida mekegett, mint akit nyúznak, de épségben túlélte az eseményt és utána sokkal vidámabban ugrált vissza anyja lábai közé vacsorázni. Mi pedig elkezdtük enni, inni Jézus "testét és vérét", amelyet két frissen sült cipó, meg egy nagy kondér piros vodkás-puncs hivatott szimbolizálni. Az esemény NEM volt vicces, de komoly sem. Egyszerűen egy nagy baromság volt, de a kenyér finomra sikeredett.

Másnap farsangi bulit tartottunk, ahol a hagyományos dán "hordópüfölés-furkósbottal" nevű szokást elevenítettük fel. Mindenki beöltözött valaminek (én homokos mexikói, sombrero-s cowboy lettem) és mivel hordót nem tudtunk keríteni, két felcicomázott, plafonról lógó kartondobozt kellett ütni zenére egy ággal, amíg szét nem szakadt és ki nem hullt belőle a sok nyalóka. Hogy ne legyen olyan könnyű, mindenki csak bal kézzel csaphatott. Mit mondjak erről?! A nyalóka finom volt, de még annak is papírból volt a nyele, és azt minden valamirevaló nyalókanyaló tudja milyen rossz, ha szétfoszlik mielőtt elfogy az édesség. Utána meg lehet köpködni a fecniket.

Sokszor érzem azt, hogy óvodásoknak hisznek bennünket. Egy-két gyerkőcöt elnézve ezen nem mindig csodálkozom, de az akkor is túlzás, hogy egyik nap például 20 percig körtáncot jártunk és egy gyermekverset kántáltunk. Próbáltam iskolatársaim arcáról leolvasni egy csipetnyi gúnyt, kacajmorzsát, mosolykezdeményt, hogy ez azért mégis csak röhejes, de meglepődve tapasztaltam, hogy ilyet csak elvétve találok, és a legtöbben kifejezetten élvezték a mókát. Ilyenkor egy kicsit megijedek, majd magamba kinevetem őket, végül birka módra én is lelkesen csatlakozom, az addigra már megtanult strófa énekléséhez.

Tegnapelőtt szaunás-pezsgőzést tartottunk, amely kombó - lássuk be - nagy valószínűséggel predestinálja az emberek állapotának illumináltba fordulását. Így is történt. Nagyon berúgott mindenki, vörös fejjel rohangáltak a zuhanyzó és a szauna között az emberek. Egyik-másik lány nem várta meg, míg a pezsgő alkoholtartalma átkerül a vérébe: már rögtön az elején megszabadultak melltartóiktól, így is kifejezve a nemi egyenrangúságot. Több feministát a magyar szaunákba! :D (gyenge mentegetőzésnek tűnik, de meg kell jegyeznem: én nem voltam részeg [aznap])

A péntek este egy másik esemény miatt is beíródott Vestjylland Højskole történetébe. Visszatért az intézménybe István, aki januári látogatása alkalmával lehetőséget kapott, hogy márciustól májusig, az őszi szemeszter után ÚJRA itt lehessen az iskolában. Így 100%-kal növekedett a magyar anyanyelvűek aránya az oskolában. A pár bejegyzéssel előbb említett Rose-sal és egy Melanie nevű, világjáró lányzóval indultunk az iskolabusszal. Órási kerülők, hosszas, méregdrága telefonálgatások, két rendőrautó veszélyes elkerülése és István másfélórás várakozása után sikerült felvennünk őt. Ez azért is volt jelentős esemény, mert több mint 60 nap után végre legördült a torkomon az első varázslatos korty magyar pálinka. Aki nem tapasztalta még hosszasan a hiányát, az nem tudja, hogy milyen szerencsések vagyunk ezzel a gyümölcsből készült csodával. Köszönet érte Istvánnak és a termelőknek!

Tegnap - szombat lévén - megint beindult a mulatozás. A téma a Sziget fesztivál hírével vetekedő dán Roskilde-fesztivál lett. Ez abban nyilvánult meg főleg, hogy sör-bowlingoztunk. A játék lényege, hogy két kétfős csapat leül egymással szembe székekre, körülbelül 8 m-re egymástól. A székek közé egy üres sörösüveg kerül. Ezt az üveget kell a másik csapatnak egy focilabda elgurításával eltalálni. Ha ez sikerül a feldöntött üvegű csapatnak el kell feleznie egy sört (csak 33 cl-es) és azt úgy meginni, hogy nem vehetik el az üveget az ajkukról. A szabályokat azért jó lett volna tudni, MIELŐTT benevezek a játékba. Ugyanis, aki nem tudná, nem vagyok egy sör rajongó. Elkortyolgatok egyet-egyet egy nap alatt, de, hogy gyorsan inni, sokat?! na azt nem. Persze kikaptunk. 2-0-ról, 2-4-re. De még ez a szerencsénk, különben jött volna a többi ellenfél. Így is megkérdeztem, hogy nem ihatnék-e esetleg bort az egyik sör helyett. Mondták, hogy de. De azt is egy húzásra kellett meginni... áhh...(azután megint innom kellett egy sört... Borra sör, meggyötör FOREVÖR!) Dánok és a "kulturált alkoholfogyasztás".

Na legyen ennyi elég mára. Legközelebb írok majd az öko-class-ról és a szakács óráról, valamint a dán-angol-magyar nyelv szövevényes viszonyairól. Köszönöm, annak, aki elolvasta.