Újítok a blogon, ezentúl videóbejegyzésekkel is jelentkezem néha, ha valamilyen látványosabb esemény történik. Mint, ahogy történt most, ugyanis szombaton, - tanítási nap lévén - voltunk osztrigát szedni. Sajnos sikerült a videó alatt végig "kagyló"-nak hívnom, amiért a biológusok elnézését kérem. Nyersen is megkóstoltam, de nem csak azért mert az egyik legjobb afrodiziákumnak tartják, hanem mert Bear Grylls-nek tudtam képzelni magam egy kis ideig. Állaga erőst undorító, íze, mint a tenger...-nek. Másnap megsütötték, vagy főzték, vagy csak raktak rá fűszereket, emiatt nagyságrendekkel jobb lett, bár két gyerek így is végighányta utána az éjszakát. Hát a mohósággal vigyázni kell, mert visszaüt :)
A kagylószedés után meglátogattuk Dánia legrégebbi városkáját Ribe-t. Teljesen olyan, mintha visszacsöppentünk volna a középkorba, 1500-as, 1600-as években épült házakat lehet látni, gyönyörű állapotban. A városkát kettészeli egy folyó, ami több helyen fel van duzzasztva, és vitorlások és kalózhajók horgonyoznak rajta. A folyó ugyanis - mint minden folyó egyébként - összekötettésben van a tengerrel, és a helyiek csak lecsurognak, ha éppen vitorlázni támad kedvük. A városka közepén van a legrégebbi dán teplom a 11. századból (ez most csak tipp). Ennek a tetején készítettem a másik felvételt, amiben nem tudok beszélni magyarul, de a lányokat sikerült magyarul megkérni, hogy integessenek. Másrészt többször bosszantóan belevakkantok a felvételbe, harmadrészt rángatom a kamerát jobbra-balra. Rendkívül értékes felvétel, jogos a kérdés a végén...
A sapkás lány Aurelie, az őrült sofőr, a másik lány Amalia, a norvég kisasszony. A "love-couple" hátul pedig Emil a szobtársam és Juni, egy másik norvég leányzó.
A második videót itt lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=_agdekSZThM
Utolsó kommentek